| Egy Lenovo notebook kálváriája |
|
Érdemes itthon Lenovo márkájú notebookot venni? Igen azt hiszem, bár a következő történetből nem ez fog kiderülni! Történ ugyanis, hogy kedves ismerősöm megvette - hitelre - és ahogy az megvan írva el kezdte használni rendeltetésszerűen. Első körben meghalt a proci hűtés és fellapozta a jótálási jegyet, amin az első szimpatikusnak vélt szervizt felhívta - delta.hu , majd elvitte hozzájuk a mobil eszközt. Befogadták, majd 2 hét múlva szóltak hogy kész. Hősünk örült neki, hazavitte és kiderült a szervizben nem csináltak vele semmit sem, mert ugyanúgy nem ment mint annak előtte. Szerviz papírt nem adtak ez eltelt 2 hetes szerviz időszakról, így ott állt egy használhatatlan 200.000ft-os papírnehezéknek sem igazán jó műszaki eszközzel. ![]() Ezután már próbálta kikerülni a sufni tuning Lenovo partnereket és közvetlenül az info parkban található gyári szervizbe vitte be. Itt ahogy az megvan írva meg is csinálták, röpke 2 hét alatt. Ezt követően hazakerült, majd rá három hónapra a TFT háttérvilágítás adta be az unalmast. Ismét elvitte és megint ráültek 2 hétre, de megcsinálták. Összességében mire kifizette a notira felvett hitelt, már 3x volt szervizben notebook-ja. Mondhatni baromi jó vétel volt a javából! A garancia 2009.10.09-én lejárt, és mit ad isten, elkezdett repedni a TFT panel körül található műanyag burok, annál a résznél, ahol csatlakozik az alsó rész masszív alsó szegmenséhez. Átolvastuk a gari feltételeket, és egyelőre van kiút, ugyanis a szervizben töltött idő hozzáadódik a teljes 1 éves garihoz, így durván van leigazolhatóan 36 plusz napja, október 9-e után. Természetesen ez nem sok vigasz, ha azt mondják, külső behatás miatt reped, bár azért a külső behatásnak nyomai is vannak - itt meg nincsenek, így egy hajszálrepedés mégsem lehet ilyen probléma. Gondoljuk mi. Viszont ami a legdühítőbb az a szervizek internetes honlapjainak megjelenése, és az ezen keresztül árulkodó, ügyfélkezelés hiánya. A szervizek pontos listája a következő képen látható - kattints rá és nagy ablakban megnyílik: Nézzük az internetes elérhetőséget: Albacomp - működik, de egyszer vettem náluk egy PC, azóta naponta spammelnek ajánlatokkal, így nincs jó véleményem róluk Delta - nem működik a honlapjuk www nélkül, pedig intelligens embereknek készül. Itt a szervizben nem adnak szerviz lapot.
Etalon - ez sem megy www nélkül, elég információtlan az oldal. Nem vennék náluk semmit sem ez alapján.
Mands - bejön, de minek? A honlap alapján, nem meggyőző
Monicomp - ez sem túl meggyőző, de eddig ez az egyetlen használható Nador - portál szerű oldal, egész használhatónak tűnik így elsőre, bár lenne mit dolgozni rajta
Professzional - a honlapjuk alapján, sokat tőlük sem lehet várni. Hagyjuk
Rikvest - ez sem megy www nélkül , sok mindent már nem javítanak, lehet nem véletlenül Systrend - hát ez sem az amit elvár az ember, ha a Lenovo kiemelt szerviz partnerére gondol Traco - az első, ami az interneten keresztül egész meggyőző, a többiekhez képest Mindezt csak azért soroltam fel, mert egyszerűen nem értem, hogy van egy világcég, annak miért jó hogy olyan kép alakul ki róla, hogy azon cégek amelyekkel leszerződnek, nem viszik magukkal azt a filozófiát, amit eszközein keresztül a vásárlóinak sugall. Kinek jó az, hogy szívatják a vevőt egy gyári hibáktól hemzsegő mobil eszközzel? Volt már egy-két notim, de soha semelyikkel nem szívtam ennyit, mint ezzel ismerősöm. Nincs szervizlap, elszállnak a dolgok és a szervizes háttér is olyan amilyen. Már csak az a kérdés, hogy a hajszálrepedésre mit fognak mondani. Ha erősködnek, még mindig van panaszkönyv, meg fogyasztóvédelem. Valamelyik csak bejön, bár nem sok idő van hátra!
Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Következő > |
|---|
|
SEO Blog with Stefan Weinenberger

