|
Nyílt levél a SEO.forum.hu vezetőknek |
Érdeklődéssel olvastam a " Hátrébb az agarakkal" topic első nyitó posztját az utolsóig - kénytelen voltam belemélyedni. Az elsőben Bagi Zoli elmondja, hogy mik a szabályok, majd a topicban ezt követően elharapódznak az indulatok. Biztos mindenki emlékszik rá - 2x is megtörtént - hogy kiraktak a fórumról. Az elsőben igen komolyan összecsaptam a fórum egyik gazdájával, a másodikban mennem kellett mert mást is kiraktak, majd visszatértem.
Levontam a tanulságokat, mondhatni jó fiú  lettem - a második kirakáshoz nem volt sok közöm - és igyekszem nem csak hasznos tagja lenni a közösségnek, de segíteni mindenkinek ott, ahol tudok/tudtam.
Viszont most kicsit más a helyzet ....
Konkrét neveket nem fogok megemlíteni, mert nincs igazából jelentőségük, de ha van egy ilyen topic, ahol pontosan leírtátok, hogy mik a szabályok, és arra buzdítjátok az egybe gyűlteket, hogy jelentsék a nem megfelelő postokat, akkor miért nincs semmi féle reakció ha van bejelentés? Ok hogy dolgotok van, és nem értek rá, de akkor kell keresni egy olyan személyt, aki kőkeményen betartatja a játékszabályokat. Vannak modik a fórumon, de eddig nem nagyon láttam, hogy bármit is moderáltak volna, pedig igény az lenne rá.
Megváltozott a fórum. Már nem ugyanaz a kis zsenge kezdemény, ami 2 éve volt. Kőkemény harctérré változott, és sajnos ez a vezetői döntésekben, illetve ezek hiányában oda vezetett, hogy megbecsült tagok már nem szólnak hozzá, mert extra depis gyerekek negatív hírneveket adnak, és arról csattognak, amihez egyáltalán semmi lövésük sincs.
Ennek elharapódzása a döntéshozók passzivitásában és a megnövekedett nem oda illő személyek számának növekedésében csúcsosodik ki. Hogy lehet az, hogy valaki a tisztelet legkisebb jele nélkül megteheti azt amit mostanság egyes emberkék megtehetnek? Miért nincs hathatós válasz? Miért nem válaszoltok a bejelentésre, miért nem törlitek a kérdéses posztot/posztokat?
Kinek jó az, hogy a külvilág azt látja, hogy itt bármit / bárkit lehet sértegetni?
Meg kell érteni, hogy a fórum a jelenlegi állapotában már nem az ami volt induláskor. Egy igen professzionális terület lett, így érdemes lenne a moderációt is professzionális szintre emelni, különben később tényleg nem lesz ember a fórumon, aki ért is a SEO-hoz.
ui: kedves seo sörbarátomat kérdeztem, hogy miért nem szól hozzá a fórumon semmihez sem mostanság - indulástól tag. Azt mondta " minek, jön valami kis senkiházi jól megmondja és elküld a picsába. Ezért írjak bármit is? Minek?"
|
|
Nemrég beszéltem Gizivel, és úgy néz ki, hogy a szerver valamelyik hardver egységének hibájából nem működik. Próbálta újraéleszteni, de nem ment. Elviekben az 1 hetes leállás sem elképzelhetetlen ha annyira súlyos lesz a probléma. Reménykedjünk, hogy nem így lesz.
UPDATE -jelenleg a szerver vinyói adatmentésen vannak. Gizi reménykedik, és vele együtt mi is!
UPDATE - ha minden igaz, holnap tehát 2009.08.19-én újra indul a SEO fórum. Az adatokat sikerült helyreállítani, így semmi nem veszett el!!!
|
|
|
Twitter - csiripelj mindhalálig |
|
Sokféleképpen tudom elképzelni annak kivitelezését, hogy megosszam életem gyenge fordulatait látogatóimmal. Tény és való az is, hogy egy blogban ennek " világgá kürtölése" aprólékosabb munka, és egy kicsit a szívás felé tendál, ha mondjuk egy tanfolyamot kell megosztanom olvasóimmal percről percre. Alap esetben azért felmerül a kérdés - sima blog esetén - hogy ez kit érdekel. Tény és való, hogy nemrégen vagyok twitter felhasználó, de egyre jobban az aggaszt, hogy ha megírom hogy éppen " mit ettem" akkor az kinek lesz jobb, illetve kit fog ez a tény és jelző arra bátorítani, hogy " kövessen". Egyenlőre ugyanis nem igazán értem, hogy a twitter a csiripelésen, és a blogomban és egyéb általam hasznosnak vélt oldal belinkelésén kívül milyen plussz szolgáltatást ad mind nekem, mind azoknak az eltévedt bárányoknak, akik véletlenül engem követnek.
Amit ezen rövid időszak alatt a twitterben lecsekkoltam a következőek:
- személytelenebb mint eddig bármi amit használtam az információ megosztásának zászlaja alatt - minden így indult az is igaz
- olvasom azt is, amit más annak címzett, akit én nem követek - olvasok olyan hozzászólást aminek nincs előzménye az én megosztásaim között, lévén én nem követem azt, akinek válaszolt az az általam követett, akit én nem vettem fel, mert nem ismerem
- a 140 karakter mindenre elég - legalábbis számomra
- sokszor olvasok olyat, ami nem érdekel. Ki hogyan kelt és hogyan feküdt le és hasonlók. Életszerű posztok
- sokan használják, aki egyébként más kommunikatív eszközöket figyelmen kívül hagynak, pontosabban használják de inaktívabban
- sokan ebben látják a közvetett látogatószám megjelenését oldalukon...azért a Bounce Rate érdekes lehet ezen felül
- sok okossághoz lehet hozzájutni gyorsan, kényelmesen
- kiváló firefox twitter extension van hozzá, ami kényelmesebbé teszi a beszólásokat TwitterFox
Egyenlőre számomra ez az egész csiripelős történet egy igazi mumus. Látom a hosszabb távú felhasználásának érdemeit, csak nem igazán tudom befogadni.
Ahogy az Oscar című filmben is volt valami hasonló, hogy "tudtam, csak nem sejtettem":)
|
|
 Nem lennék mos a Myspace helyében, aki 2%-os látogatói csökkenésről számolt be az elmúlt időszakban. Ezzel szemben a Facebook aranykorát éri az állítólagos felhasználók által készíthető kisalkalmazások "miatt" így a januári hónapban elérte a 276 millió egyedi felhasználót . Valaki anno durván 1 évvel ezelőtt megjósolta, hogy nálunk is lenyomja az iwiw-et és valszeg ha így halad sikerülni is fog neki.
Egyes állítások szerint a napi regisztrálók száma eléri az 1 milliót, ami nem semmi ha csak azt nézzük, hogy ez a januárra levezetve közel 17%-os növekedés jelent az előző hónaphoz képest.
A két oldal közösen havi 115 milliárd oldalletöltést produkál, de ez nem mutatkozik meg a reklám bevételekben, ugyanis a recessziós folyamatok ezen szegmensnek egyáltalán nem kedveznek.
Kíváncsi leszek, ha ez nem így lesz, mennyire fogja elvenni a felhasználók kedvét az oldalak használatától. Persze a fanatikusok az iwiw reklámosítása után is vígan használták a rendszert, így lehet a lemorzsolódás itt sem lesz számottevő.
|
|
|