| Nyílt levél a SEO.forum.hu vezetőknek |
|
Érdeklődéssel olvastam a "Hátrébb az agarakkal" topic első nyitó posztját az utolsóig - kénytelen voltam belemélyedni. Az elsőben Bagi Zoli elmondja, hogy mik a szabályok, majd a topicban ezt követően elharapódznak az indulatok. Biztos mindenki emlékszik rá - 2x is megtörtént - hogy kiraktak a fórumról. Az elsőben igen komolyan összecsaptam a fórum egyik gazdájával, a másodikban mennem kellett mert mást is kiraktak, majd visszatértem.
Levontam a tanulságokat, mondhatni jó fiú Viszont most kicsit más a helyzet .... Konkrét neveket nem fogok megemlíteni, mert nincs igazából jelentőségük, de ha van egy ilyen topic, ahol pontosan leírtátok, hogy mik a szabályok, és arra buzdítjátok az egybe gyűlteket, hogy jelentsék a nem megfelelő postokat, akkor miért nincs semmi féle reakció ha van bejelentés? Ok hogy dolgotok van, és nem értek rá, de akkor kell keresni egy olyan személyt, aki kőkeményen betartatja a játékszabályokat. Vannak modik a fórumon, de eddig nem nagyon láttam, hogy bármit is moderáltak volna, pedig igény az lenne rá. ![]() Megváltozott a fórum. Már nem ugyanaz a kis zsenge kezdemény, ami 2 éve volt. Kőkemény harctérré változott, és sajnos ez a vezetői döntésekben, illetve ezek hiányában oda vezetett, hogy megbecsült tagok már nem szólnak hozzá, mert extra depis gyerekek negatív hírneveket adnak, és arról csattognak, amihez egyáltalán semmi lövésük sincs. Ennek elharapódzása a döntéshozók passzivitásában és a megnövekedett nem oda illő személyek számának növekedésében csúcsosodik ki. Hogy lehet az, hogy valaki a tisztelet legkisebb jele nélkül megteheti azt amit mostanság egyes emberkék megtehetnek? Miért nincs hathatós válasz? Miért nem válaszoltok a bejelentésre, miért nem törlitek a kérdéses posztot/posztokat? Kinek jó az, hogy a külvilág azt látja, hogy itt bármit / bárkit lehet sértegetni? Meg kell érteni, hogy a fórum a jelenlegi állapotában már nem az ami volt induláskor. Egy igen professzionális terület lett, így érdemes lenne a moderációt is professzionális szintre emelni, különben később tényleg nem lesz ember a fórumon, aki ért is a SEO-hoz. ui: kedves seo sörbarátomat kérdeztem, hogy miért nem szól hozzá a fórumon semmihez sem mostanság - indulástól tag. Azt mondta " minek, jön valami kis senkiházi jól megmondja és elküld a picsába. Ezért írjak bármit is? Minek?"
Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| < Előző | Következő > |
|---|
|
SEO Blog with Stefan Weinenberger

